Légy boldog háziasszony! PDF Nyomtatás E-mail
anya2Mottó: „Az emberek fontosabbak, mint a tárgyak" (La Leche Liga)

Az igény szerint szoptatott csecsemők átlag 10-szer szopnak naponta. Hosszú órák rendszerint nem telnek el két étkezés között, bár egy-egy szoptatás néha csak néhány perc. Az édesanya mégsem lehet hosszú ideig távol a babájától, ha azt akarja, hogy az testileg és lelkileg is jól fejlődjön. Hogyan képes megbirkózni ezzel a feladattal egy mai kismama, aki szinte semmilyen előkészítést nem kapott? Sem a családja, sem az iskolák nem adnak megfelelő információt ehhez. Ráadásul mindenki mást mond, az anyaságról alkotott vélemény pedig folyamatosan változik. Nem ritka, hogy a védőnő az első ember, akitől segítséget kap.

Sokkal könnyebb az anya helyzete, ha tudatosan készül az anyaságra. Ha tisztában van azzal, hogy egy szexuális kapcsolatból minden védekezés ellenére is származhat gyermek, nem veti magát felelőtlenül- és főleg fiatalon nem-, egy fiú karjaiba. Felméri, hogy a baba számára a legjobb, ha családba születik, ahol az apa is örömmel várja. Pszichológusok szerint a nő számára a 22-28 éves kor a legideálisabb az első gyermek vállalásához.

A várandós kismamának nemcsak a szoptatásra kell felkészülnie, hanem komoly döntést is kell hoznia: otthon marad, vagy visszamegy dolgozni? A baba számára mindenképpen jobb, ha az édesanyjával van. „Számára nincs határ közte és az anyja között. Teljesen egyek." - írja dr. Louise Kaplan amerikai pszichológus. A szétválásnak fokozatosnak kell lennie az első három év alatt. Selma Freiberg írja Az anyaság védelmében című könyvében, hogy ha egy gyermek nem élvezhette egy szerető édesanya állandó társaságát, nehezebben lesz képes arra, hogy másokat szeressen, hogy uralkodjon érzelmein, különösen agresszióján, és nem tudja tudása legjavát adni szerető, elfogadó légkör hiányában. Az első három év kulcsfontosságú a gyermek testi, lelki, értelmi, érzelmi életének fejlődésében.

A feminista mozgalom egyik alappillérét jelentő filozófia kimondja, hogy a gyerekeit otthon nevelő nőnek lehetetlen kielégülést találnia ebben. A modern nők igyekeznek meggyőzni magukat arról, hogy a bölcsődék, óvodák megfelelően helyettesítik a hagyományos család intézményét. Ez azonban egyáltalán nincs így. A gyerekek a nagy létszámú intézményekben arra vannak kényszerülve, hogy egymást neveljék, ami lehetetlen. Dr. James Dobson írja férjeknek szóló könyvében, mit tapasztalt egy börtönben dolgozó pszichológus: „Egy arizonai állami börtön bentlakóinak korai gyermekkorát tanulmányozta. Társaival a börtönlakók közös vonásait kereste azt remélve, hogy így magyarázatot adhatnak azok antiszociális viselkedésére. Kezdetben az volt a feltételezés, hogy a szegénység a közös szál, az eredmények azonban mást mutattak...egy más, alapvető jellegzetességet találtak, ami minden esetben megvolt: a felnőttekkel való kapcsolat hiányát a kisgyermekkorban. A vizsgáltak idejük legnagyobb részét hasonló korúak társaságában töltötték...vagy teljesen egyedül. Ilyen volt Harvey Lee Oswald, Charles Manson és még sok más egyén gyermekkora, akik később erőszakos bűnöket követtek el. Nem lehet nem levonni a következtetést: a korai gyermekkorban nincs helyettesítője a szülői gondoskodásnak." anya1

Az ennek ellenkezőjét állító feminista gondolkodásból nőtt ki a gyes-betegség, ami gyakran depressziós tünetekkel jár együtt. A kismama, aki nem szabadon döntött az otthonmaradás mellett, hanem erre rákényszerült, gyakran értéktelennek érzi magát. Mivel arra nevelték gyerekkora óta, hogy munkahelyen dolgozzon majd, nem tud megbirkózni az otthonmaradás tényével. Passzívvá, igénytelenné válhat. Gyakran csak a tévé az egyetlen társasága, itt keres kiutat szürkének hitt életviteléből. Mivel nem éli át a kiteljesedést, elkezd panaszkodni, pedig másként is élhetne, ha úgy fogná fel, hogy ő nem egy ház asszonya, hanem egy férfi egyenrangú társa, aki az egyik legnagyszerűbb dolgot teszi: embert nevel.

Igaz, hogy néha unalmas anyának és feleségnek lenni, de ha jobban belegondolunk, az összes többi foglalkozás éppolyan unalmas. Egy bolti eladó egész nap párizsit mér és sajtot vág, csak néha hoz egy kis színt az életébe egy névnap, amikor becsomagolhat egy Martinit. A fogorvosok egész nap tömnek és fúrnak, fúrnak és tömnek. Az üzletkötők nap, mint nap ugyanazt az árut mutatják be, és már kívülről tudják az össze kifogást. Nagyon kevés embernek jut igazán izgalmas foglalkozás. Viszont egy egészséges csecsemő igazi kihívást jelent. Bár a napok látszólag egyformán telnek, mégis minden perc más. Kár lett volna elmulasztanom azt a pillanatot, amikor gyermekeim kimondták az első szót, és örülök, hogy asszisztálhattam az első bilizésnél. Semmivel sem unalmasabb otthon lenni, mint nyelvtanárként naponta kétszer-háromszor is leadni ugyanazt az anyagot.

Dobson doktorral vallom, hogy „semmilyen szakma nem vetekedhet egy új emberi lény alakításának a felelősségével." Hozzáteszem: örömével.

Valószínű, hogy a kismamák többsége szeretne otthon maradni, de ez komoly anyagi nehézségekbe ütközik-gondolják. Vagy mégsem? Egy ismerősöm egyszer összeírta a kiadásait, amelyek abból adódtak, hogy visszament dolgozni: az utazási költségek, a bölcsődei díj, a nadrágpelenka, a munkahelyi ruhatár szerepeltek a kiadás rovatban. Meglepődve látta, hogy alig marad több pénze, mintha otthon maradt volna. Ilyen számítást bárki végezhet, mielőtt döntést hoz. Vannak, akik otthon tudnak munkát vállalni és így hozzájárulni a családi költségvetéshez. Sokféle megoldás lehetséges. Néhány év múlva pedig felnőnek a gyerekek, munkahelyek pedig akkor is lesznek még. Ráadásul nincs semmilyen biztosíték arra, hogy ha visszamegy dolgozni egy csecsemő mellől, nem veszíti el az állását egy fél év múlva.

Mondják ki bátran: Én egy férfi asszonya vagyok, nem egy házé!

Ágostonné Szőcs Anna
(LLL vezető, 7 gyermek édesanyja)

Ui.: Nemcsak az a fontos, hogy egy édesanya lehetőleg ne álljon munkába a gyermeke első három évében, hanem az is, hogy ezt az időt elsősorban vele töltse. Sok más elfoglaltságba bele tudunk merülni a GYES ideje alatt, mint például önkormányzati tevékenységek, társadalmi feladatok, egyesületi munka stb. Tartsuk szem előtt a Liga alpelvét: első a család!

 
< Előző   Következő >
And in other news

Felíratkozás a Hírlevélre

Aktualitások:cikkek, programok a havonta megjelenő hírlevélben.






Mozgásterápia

A gerincpanaszok megoldása McKenzie elvek szerint - I. rész

CsigolyaAz  összefoglaló az utóbbi évek legfontosabb ismereteinek gyűjteménye a gerincproblémák témaköréből. Aktuális kutatásokon alapul, amelyek sok régi dogmát és eddigi terápiás feltételt megdöntöttek. Az alábbi információk segítséget nyújtanak azoknak, akik:

– gerincfájdalmaktól szenvednek, 
– hatékony terápiát keresnek a panaszok megoldására,.... Tovább...

Szülés - szoptatás

Könnyen szülni - könnyen regenerálódni

 6 órás információs program szülésre készülőknek

schwanger01Következő időpont:
2008. március 8.

A szép, szorongás és félelemmentes szüléshez az ösztönök mutatják az utat, de rátalálni és kitartani ez mellett, mai világunkban, sokszor nem könnyű. Tovább...

Masszázs

Shiatsu

A shiatsu egy japán masszázs terápia.

shiatsuka kepA shiatsu lényege, hogy a meridiánokban harmonizálja az energiákat és kiegyenlíti az energiaáramlást. Lazítja az ízületeket, nyújtja az izmokat és kezeli az akupresszúrás pontokat. Háttere a hagyományos kínai orvoslás, a Yin-Yang elmélet és a Zen-buddhizmus.

Tovább... 

RocketTheme Joomla Templates