Szoptatás Hete - több bababarát hely kellene PDF Nyomtatás E-mail

Csak nyolc bababarát kórház van, ahol a szoptatásra is felkészítik az anyukákat

Kisbaba11 év kampányolás ellenére alig van bababarát terület itthon – vagyis olyan helyek, ahol a kismamák napközben is tisztába tudják tenni, és megszoptathatják gyerekeiket. A most induló Szoptatás Hete akciósorozatnak az is a célja, hogy minél több éttermet, bevásárlóközpontot, bankot vegyenek rá: gondoljanak a kisgyerekesekre. Az orvosok szerint azok a gyerekek, akik 6 hónapos korukig csak anyatejet kapnak, sokkal egészségesebbek lesznek - számolt be szerdán az RTL Híradó.

Az országban csak 30 olyan nyilvános hely van, ahol nyugodt körülmények között szoptathatnak az anyukák. Kórházból pedig 8 olyan, ahol a szoptatásra is felkészítik az anyukákat, és egész nap együtt is lehetnek az újszülöttel - hangzott el a hírműsorban.

Németh Tünde, a Szoptatást Támogató Nemzeti Bizottság titkára szerint olyan hely lehet bababarát, amely tiszta, nyugodt, füstmentes, az édesanya le tud ülni szoptatni, és tisztába teheti a gyermekét. Az állam nem támogatja pénzzel ezeknek a helyeknek a kialakítását.

Magyarországon az anyák 60 százaléka ad legalább 6 hónapig anyatejet a gyerekének. De az orvosok szerint még mindig sok a tévhit az anyatejről, ezért idén is tájékoztató akciókat szerveznek a Szoptatás Hetére.

Forrás: RTL-Klub Online

Kapcsolódó cikkek:

A szoptatás támogatása a szülés körüli időszakban egészséges anya és érett újszülött esetén

Szoptatás: az élet első órája

A tejtermelés megalapozása

Szoptatós kvíz

Anyatej és anya főztje 1.

Anyatej és anya főztje 2.

Anyatej és anya főztje 3.


 

 

 
< Előző   Következő >
And in other news

Mozgásterápia

A gerincpanaszok megoldása McKenzie elvek szerint - I. rész

CsigolyaAz  összefoglaló az utóbbi évek legfontosabb ismereteinek gyűjteménye a gerincproblémák témaköréből. Aktuális kutatásokon alapul, amelyek sok régi dogmát és eddigi terápiás feltételt megdöntöttek. Az alábbi információk segítséget nyújtanak azoknak, akik:

– gerincfájdalmaktól szenvednek, 
– hatékony terápiát keresnek a panaszok megoldására,.... Tovább...

Szülés - szoptatás

Könnyen szülni - könnyen regenerálódni

 6 órás információs program szülésre készülőknek

schwanger01Következő időpont:
2008. március 8.

A szép, szorongás és félelemmentes szüléshez az ösztönök mutatják az utat, de rátalálni és kitartani ez mellett, mai világunkban, sokszor nem könnyű. Tovább...

Masszázs

Shiatsu

A shiatsu egy japán masszázs terápia.

shiatsuka kepA shiatsu lényege, hogy a meridiánokban harmonizálja az energiákat és kiegyenlíti az energiaáramlást. Lazítja az ízületeket, nyújtja az izmokat és kezeli az akupresszúrás pontokat. Háttere a hagyományos kínai orvoslás, a Yin-Yang elmélet és a Zen-buddhizmus.

Tovább... 

RocketTheme Joomla Templates