Anyai ösztön vagy inkább tapasztalat? |
A folytonos teljesítménykényszer, hogy tökéletesek legyünk, mert
manapság ez az elvárás. (Mellette persze legyünk tökéletes feleségek,
szeretők, főnökök, beosztottak…) Így aztán nem csoda, hogy olyan
sokszor elbizonytalanodunk, szorongunk, gyötörjük magunkat és a
gyerekünket. Ritkán merünk lazítani. Mondjuk, dacára minden
babakönyvi jó tanácsnak, odavenni a bömbölő csecsemőt magunk mellé az
ágyba. Szinte halljuk az ismerősök szörnyülködését, hogy ez micsoda
nagy hiba. Majd örökre odaszokik. A férjünk meg elszokik, aztán meg
magunkra vethetünk. De ha sikerül ezeket a gondolatokat elhessegetni,
lubickolhatunk az érzésben, hogy végre azt tesszük, amire vágyunk. Hogy
végre hallgattunk a belső hangra. Mert ösztönösen tudjuk, hogy mi a jó
a gyerekünknek.
Divat az anyaság? Nem ment egykönnyen
"A
reklámokban mindig a mosolygós, kisimult, boldogságtól ragyogó anya
szerepel, aki épp ringatja, eteti, pelenkázza ugyancsak mosolygós
csecsemőjét. Az életben azonban vannak más, kevésbé napfényes
pillanatok. " "Én azok közé tartoztam, akikben mélyen rejtve voltak az anyai ösztönök. Régen azt hittem, már azon a napon, hogy megfogan a gyerek, a nő teljesen megváltozik. Aztán rájöttem, hogy talán én vagyok kivétel, talán rosszul hittem, de bizony semmi eget rengető nem történik attól, hogy a kezemben tartom a kétcsíkos terhességi tesztet. Arra vártam, hogy majd a szüléssel minden a helyére kerül. Meglátom a kis vörös képű gyerekemet, és mintegy varázsütésre anyává válok. Ehhez képest egy bizonytalan, gyerekkönyvekkel körbebástyázott anyuka jött haza a kórházból, aki még azt sem tudta elképzelni, hogy a gyerekével egy pillanatra is egyedül hagyják. Két hetet a férjem volt itthon, hármat az anyukám, de aztán egyszer csak menthetetlenül kettesben maradtunk a fiammal. És én kétségbeestem. Mit csináljak? Te jó ég, sír! Felvegyem? Éhes? Megetessem? Netalán szomjas? Naponta többször hívtam a sírás határán a férjemet: azonnal jöjjön haza, mert nekem ez nem megy. Lassan rázódtunk bele a hétköznapokba. Azt hiszem, lassabban, mint mások. Sokáig nem tudtam legyűrni magamban az állandó aggódást. Pedig semmi okom nem volt erre, Csenge majd kicsattant az egészségtől, szopott, és remekül érezte magát a karjaimban. A második gyerekkel már híve-hamva sem volt a bizonytalanságnak, remekül elláttam a kicsit, míg a nagy ott sertepertélt körülöttem. Ebben az időszakban gondolkodtam azon, hogy beszélhetünk-e egyáltalán anyai ösztönről? Nem inkább tapasztalat ez, afféle gyakorlat? A fiammal már olyan könnyen ment minden, hiszen többé-kevésbé tudtam, hogy mire számíthatok. Nem gyötörtem magam minden miatt, nem a könyvekből kerestem a megoldást, hanem csak a belső érzéseimre hallgattam. De honnan is jött a belső érzés? A tapasztalatból. Például már tudtam, hogy felesleges bömbölni hagyni a gyereket, mert se neki, se nekem nem jó. A kisebbik fiam nem is üvöltött sokat a kiságyában, inkább egyből kivettem, és a karomba vettem. Hogy ez nem jó? Kit érdekel? Rákentem mindent a belső hangra." A szülők ösztönös viselkedése Bizonyos szempontból ösztönös az, ahogy a szülők viselkednek a csecsemővel. Például a szülők automatikusan 20-25 cm távolságra állnak gyermeküktől, ez az a távolság, amelyre az újszülöttek a legjobban látnak. A szülők magasabb hangfekvésben beszélnek gyermekükhöz, és mimikájuk is erősebb. Ez nem tudatos tanulás eredménye, hanem ösztönös tudás. Az édesanyák (legyenek akár bal- vagy jobbkezesek), a bal oldalukra, a szívük fölé ölelik a gyereküket.
Bede Zsuzsa pszichológus szerint a szakemberek legtöbbször nem is használják az ösztön szót, hanem motivációról beszélnek. – Ösztönről akkor beszélhetünk, ha van egy kulcsinger, és arra automatikusan jön is a válasz. Ez a természet rendje. Az állatoknál még működik, például a kutya, ha maradt csont a tányérján (itt ez a kulcsinger), akkor azt elássa (ez pedig a válasz). Még akkor is, ha lakótelepi lakásban van, és csak a földet kaparja, mert ez szimplán biológia. Az embereknél ez már nem így működik, az anyai vagy a szexuális ösztön nem ilyen könnyen kiváltható. Sőt, már az emberszabású majmoknál megfigyelték, hogy ha a kismajmot elszakítják az anyjától, később képtelen lesz anyává válni. Hiába van ösztöne, nincs mintája. Tévhit, hogy az anyaságnak hormonális alapjai vannak. Természetes, hogy a nő hormonháztartása megváltozik, ezért is képes teherbe esni, szülni, szoptatni, de ez még bőven kevés ahhoz, hogy fel is nevelje a gyerekét. Az anyaság tanult dolog, amit alapvetően az határoz meg, hogy milyen mintát láttunk magunk körül (mit hallottunk, olvastunk). Ez lehet a válasz arra is, hogy miért szoronganak az anyák. Mert ezt a mintát is kapják, hiszen az ő anyjuk is szorongott, és ezt valószínűleg tovább is adta. A mintán túl sokat számít a személyiség, és a társadalmi elvárások is. Vályi Nagy Erika
Forrás: Nők Lapja Cafe
|