A születés első két órája - a sorsdöntő aranyórák |
Ma már tudjuk, hogy a magzatok is szociális lények, interakcióban állnak a külvilággal, az újszülöttek pedig olyan mentális állapotban és képességek birtokában érkeznek a világra, amelyek az anyához való kapcsolódást szolgálják. Ha evolúciós nézőpontból tekintünk erre a helyzetre, láthatjuk, hogy ez a kapcsolat az újszülött túlélésének biztosítéka. Anya nélkül, aki kielégíti az igényeit, nincs esélye az életben maradásra. Ezért a természet egy olyan kifinomult rendszert alakított ki, aminek minden eleme az anya és a baba összekapcsolódását segíti. A kapcsolódási rendszer fontos része, hogy ha az újszülöttet az anya hasára helyezik, a kezén maradt magzatvíz ízének és szagának segítségével odatalál a mellbimbóhoz, melyen a magzatvízhez hasonló olajos anyag található. Tudjuk azt is, hogy a baba érzékenyen reagál a sötét és világos közötti kontrasztra, valamint kedveli a körök nézegetését, mindez összefüggésben áll azzal, hogy a születése után felfigyel a besötétedett, kör alakú bimbóudvarra.
Az újszülött új környezethez – a világhoz - való adaptációját jelentősen segíti, ha közvetlenül megszületése után az anya fedetlen mellkasára helyezik. A baba ilyenkor biztonságban érzi magát, nyugodt és ellazult. Az első két órában bőrkontaktusban részesülő babáknak alacsonyabb a szívritmusuk és légzési ritmusuk, mint az anyukájuktól elválasztott társaiknak, s magasabb a testhőmérsékletük, melyek mind az ellazult, nyugalmi állapot jellemzői. A bőrkontaktus tehát hathatós segítséget jelent a megterheléssel és stresszel járó születés után a feszültség oldásában, a nyugalmi állapot helyreállításában. Azok a kisbabák, akiket rögtön az anyukájuk mellkasára tesznek, sokkal kevesebbet is sírnak, mint azok, akiket elválasztanak tőle.
Emellett a szoptatás területén minden kutatás egyértelműen kimutatja a korai együttlét jótékony hatását. A bőrkontaktus, a test melege, a test illata megkönnyíti a szopási reflex előhívását, ami 1-2 órán belül rendszerint meg is jelenik. A kutatások tanúsága szerint a korai érintésben részesülő babák közül kétszer többen szopnak helyesen, és náluk átlagosan 42,5 nappal tovább tart a szoptatási időszak, mint a születésük után elválasztott újszülöttek esetében. Ha tehát kihasználjuk a természet által kialakított kapcsolódási lehetőségeket, az újszülöttek könnyebben szoknak hozzá a környezethez, érzelmileg kiegyensúlyozottabbak, nyugodtabbak és helyesebben szopnak. Születésünk életünk talán legnagyobb mértékű átmenete és határátlépése. Ha az átlépés egyik világból a másikba egyben gyökeres és drasztikus váltást is jelent, ahogyan az a teljes szeparáció esetében megtörténik, úgy megterhelő és nehéz tapasztalatokkal indul az újszülött élete. A folyamatos mozgás, a vizes környezet, az állandó érintés és körülöleltség, a megszokott hangok, szagok és ízek, a félhomály – vagyis minden, ami addig ismerős volt, eltűnik, és helyébe ismeretlen tapasztalatok lépnek. Kitágult tér, mozdulatlanság, nehézségi erő, zavaró, erős fények, és mind közül a legfontosabb: hiányzik a biztonságot és megnyugvást adó anyai jelenlét. Pedig az új világba való belépést megkönnyíthetjük azzal, ha biztosítjuk a fokozatos átmenetet a két létezési mód között. Amikor ismerős, azaz biztonságot nyújtó környezet veszi körül, például az anya érintése és hangja, az újszülött megpihen, és az a tapasztalat rögzül, hogy a nagy változások ugyan megterhelőek, de a nehézségeket megnyugvás, ellazulás követi. Szénási Kornélia, pszichológus, Perinatus Alapítvány Forrás: nlc |