Werner Katalin PDF Nyomtatás E-mail

 

IBCLC szoptatási szaktanácsadó, dúla, gyermekápolónő, egészségtan-tanár

A fórumon szeretettel várom a szoptatással kapcsolatos kérdéseiteket!

 

Werner Katalin vagyok, 35 éves, három leány édesanyja.

Párommal 17 éve vagyunk házasok, gyermekeink 16, 15 és 8 évesek.

Első lányomat várva, még nagyon keveset tudtam a szoptatásról. A születése után csak hosszú órák múlva találkozhattunk először, és nagyon nehéz napokat éltünk meg a kórházi bent tartózkodás alatt. A hatodik héten éreztem azt, hogy nem elegendő számára a tejem, ekkortól kapott kiegészítést is a kislányom. Így, pótolgatva fél évig tudtam őt anyatejjel táplálni.

Nem sokára megérkezett a második gyermekünk. Vele már jóval könnyebb volt a közös indulásunk, olyan kórházban született, ahol nappal együtt lehettünk. Hamarabb megismertem, magabiztosabb voltam a róla való gondoskodásban. Ő kilenc hónapig részesülhetett az anyatej áldásaiban.

 Mély nyomot hagytak bennem a kórházban töltött napok, letehetetlen vágyat éreztem az iránt, hogy visszatérjek ide gyermekápolónőként. Elkezdtem ezért iskolába járni, az akkor még aprócska gyerekek mellett.  Végzésem után, egy bába mellett várandós, szülő, és gyerekágyas anyák segítésével foglalkoztam dúlaként, és csecsemős nővérként is dolgoztam, egy nagy forgalmú szülészet újszülött osztályán.

  Ebben az időben ismertem meg a La Leche Ligát. Vezetőiket hallgatva csodálkoztam rá arra, hogy mennyi hasznos információval lehet segíteni a szoptatni szándékozó anyákat, és milyen sokat jelenthet egy anyának a bíztatás és a bátorítás. Részt vettem az LLL tovább képzésein, elolvastam az ajánlott szakirodalmat, látogattam LLL csoportokat. Egyre többször fordultak hozzám kérdésekkel anyák, így lettem lassanként tanácsadó.

 1999-ben született meg harmadik kislányunk, akivel megtanultam, hogy hogyan lehet jól megoldani a leggyakoribb szoptatási problémákat, és sikerült hosszú időn át osztozni vele mindabban az örömben, amiben egy szoptató édesanyának és egy anyatejjel táplált babának része lehet.

 Dúlaként tevékenykedve, kiemelten fontosnak tartom, hogy minél többet tudjon meg egy várandós anya, a szülés utáni első óra jelenségeiről, az újszülött készségeiről, a szoptatás első heteiről. Egy jó kezdet megalapozhatja a sikeres első éveket, a támogatás és a jó információk hiánya viszont, megsokszorozhatja a jelentkező problémákat, megnehezítve ezzel a későbbi időket.    

 2006 júliusában, sikeres nemzetközi laktációs szaktanácsadói vizsgát (IBCLC) tettem.  Szaktanácsadóként, telefonon segítek a hozzám forduló édesanyáknak, valamint havonta egyszer baba-mama csoportot vezetek Pécelen, és Gödöllőn.  Azok az édesanyák, akik bonyolultabb problémára keresnek megoldást, és ehhez szükséges az emlő és a csecsemő vizsgálata, vagy a szoptatás megfigyelése, kérhetik személyes látogatásomat is a család otthonában.

Elérhetőségek:
Tel.: 20/944-0225
e-mial: Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez

 
< Előző   Következő >
And in other news

Felíratkozás a Hírlevélre

Aktualitások:cikkek, programok a havonta megjelenő hírlevélben.






Mozgásterápia

A gerincpanaszok megoldása McKenzie elvek szerint - I. rész

CsigolyaAz  összefoglaló az utóbbi évek legfontosabb ismereteinek gyűjteménye a gerincproblémák témaköréből. Aktuális kutatásokon alapul, amelyek sok régi dogmát és eddigi terápiás feltételt megdöntöttek. Az alábbi információk segítséget nyújtanak azoknak, akik:

– gerincfájdalmaktól szenvednek, 
– hatékony terápiát keresnek a panaszok megoldására,.... Tovább...

Szülés - szoptatás

Könnyen szülni - könnyen regenerálódni

 6 órás információs program szülésre készülőknek

schwanger01Következő időpont:
2008. március 8.

A szép, szorongás és félelemmentes szüléshez az ösztönök mutatják az utat, de rátalálni és kitartani ez mellett, mai világunkban, sokszor nem könnyű. Tovább...

Masszázs

Shiatsu

A shiatsu egy japán masszázs terápia.

shiatsuka kepA shiatsu lényege, hogy a meridiánokban harmonizálja az energiákat és kiegyenlíti az energiaáramlást. Lazítja az ízületeket, nyújtja az izmokat és kezeli az akupresszúrás pontokat. Háttere a hagyományos kínai orvoslás, a Yin-Yang elmélet és a Zen-buddhizmus.

Tovább... 

RocketTheme Joomla Templates