Szex a várandósság alatt PDF Nyomtatás E-mail
varandossag_szex02Vannak nők, akiknek a szex az utolsó, ami eszükbe jut, amikor babát várnak, mert émelyegnek, fáradtsággal küszködnek. Mások mintha ekkor teljesednének ki e téren is. A férfiak is eltérően viselkednek, egyesek számára nagyon vonzó a várandós nő, míg sokan rettegnek attól, hogy valami kárt okoznak a kicsiben, ezért inkább hozzá sem nyúlnak partnerükhöz.

Vajon biztonságos-e a szex a várandósság alatt?  Általánosságban igen a válasz a kérdésre, azaz a legtöbb nő számára semmi gondot nem okoz. Kivételek persze vannak, a kockázatokról alább még szó lesz.

Az első trimeszterben mindemellett a legtöbben nem éreznek mindent elsöprő vágyat, leginkább azért, mert fáradtak és émelyegnek, ám a második trimeszterben már jobban érzik magukat, elmúlnak a kezdeti panaszok. Ilyenkor megduzzad a nemi szervek környéke és a hüvely is síkosabb, amitől vonzóbb és kielégítőbb lehet a nemi élet. A második trimeszterben ráadásul még a kismama hasa sem akkora, hogy zavarná. A terhesség harmadik harmadára ez már nem igaz. Újra megjelenhet a fáradtság, és az elnehezült nőnek csökkenhet a vágya.

– Ha a leendő apa fél, hogy a kicsinek valami baja esik, meg szoktuk nyugtatni, hogy nagyon jól ki van ő párnázva – mondja dr.varandossag_szex01 Dayna Salasche chicagói nőgyógyász professzor. A várandósság legvégén sem igaz, hogy maga a nemi aktus megindítaná a szülést, de az orgazmus a prosztaglandin hormonok kibocsátásával jár, ami elméletileg méhösszehúzódásokkal járhat.

A hagyományosnak mondható misszionárius póz a várandósság előrehaladtával már nem kényelmes, ajánlott a hátulról vagy oldalról történő behatolás. A hanyatt fekvés nem előnyös különben sem, a növekvő méh elnyomhatja a főbb ereket, ami fájdalommal járhat. Ez a testhelyzet a vérnyomás csökkenését is okozhatja, megváltozik a pulzusszám, ami szédüléssel jár.


Amikor kerülni kell a szexet

Nem biztonságos a nemi együttlét azoknak a nőknek, akiknek már volt több vetélésük, koraszülésük, vérzésük vagy nyitva van a méhszáj. Ellenjavallt akkor is, ha a méhlepény előreesett, vagy megrepedt a burok.

Azonnal orvoshoz kell fordulni, ha a közösülés után vérzés vagy bűzös váladék jelentkezik, ez utóbbi fertőzés jele lehet, a vérzés pedig valami általános problémára utal. Amennyiben felmerül, hogy a partnernek nemi úton terjedő betegsége lehet, gumi óvszerrel kell védekezni.

Fontos, hogy minden kérdést meg tudjon beszélni a pár. A szakemberek azt ajánlják a várandós nőknek: Élvezze az életét, hallgasson a szervezetére és legyen őszinte a partnerével.

Forrás: WebMD


 
< Előző   Következő >
And in other news

Mozgásterápia

A gerincpanaszok megoldása McKenzie elvek szerint - I. rész

CsigolyaAz  összefoglaló az utóbbi évek legfontosabb ismereteinek gyűjteménye a gerincproblémák témaköréből. Aktuális kutatásokon alapul, amelyek sok régi dogmát és eddigi terápiás feltételt megdöntöttek. Az alábbi információk segítséget nyújtanak azoknak, akik:

– gerincfájdalmaktól szenvednek, 
– hatékony terápiát keresnek a panaszok megoldására,.... Tovább...

Szülés - szoptatás

Könnyen szülni - könnyen regenerálódni

 6 órás információs program szülésre készülőknek

schwanger01Következő időpont:
2008. március 8.

A szép, szorongás és félelemmentes szüléshez az ösztönök mutatják az utat, de rátalálni és kitartani ez mellett, mai világunkban, sokszor nem könnyű. Tovább...

Masszázs

Shiatsu

A shiatsu egy japán masszázs terápia.

shiatsuka kepA shiatsu lényege, hogy a meridiánokban harmonizálja az energiákat és kiegyenlíti az energiaáramlást. Lazítja az ízületeket, nyújtja az izmokat és kezeli az akupresszúrás pontokat. Háttere a hagyományos kínai orvoslás, a Yin-Yang elmélet és a Zen-buddhizmus.

Tovább... 

RocketTheme Joomla Templates