Gyermeknevelés
Vekerdy Tamás: Milyen iskolát válasszunk és miért? PDF Nyomtatás E-mail

irastanulasVekerdy Tamás előadásából

Egy vizsgálattal kezdeném: Csapó Benő és munkatársai Szegeden több mint 5 éve vizsgálják a gyerekek érdeklődését. Ennek a vizsgálatnak az egyik meglepő eredménye az volt - tömörítve és kiemelve -, hogy a magyar gyerekek érdeklődők. Érdekli őket a világ, az ember, önmaguk. Egyszerűen kíváncsiak (és ez a kíváncsiságuk mindig újra feltámad kamaszkorukig, ha új tantárgy, új tanár lép be az életükbe). Csak a tragikus az, hogy amikor nagy érdeklődéssel elkezdenek egy új tárgyat, vagy új tanár óráira kezdenek el járni, utána az érdeklődés elkezd apadni, zuhanni, majd eltűnik.
Tovább...
 
Fejleszt-e a korai fejlesztés?- A "népi pszichológia" veszélyei PDF Nyomtatás E-mail

babafejlesztesA kisgyermekek fejlődésére káros tévhitek és termékek terjedésére hívta fel a figyelmet az MTA főtitkárhelyettese.

Egyre többen készítenek babák számára fejlesztést és korai, s egyben életre szóló okosodást hozó eszközöket, mégpedig úgy, hogy a kor üzenetét is „meghallva” az agykutatás eredményeire hivatkoznak. A baj csak az, hogy nem jól, sőt időnként károsan leegyszerűsítve. Nem véletlen tehát, hogy az újszülöttek, csecsemők és kisgyermekek fejlődésével foglalkozó szakmák képviselői ma már komolyan aggódnak emiatt. Mitől lett a világ ily fejlesztés-központú? Csupán attól, hogy gyermekeinknek, unokáinknak a legjobbat akarjuk? Lehet, de ahhoz elegendő lenne szeretetet és biztonságot adni, a gyerekek eltérő érési idejét figyelembe venni, fejlődésükhöz, képességeik és személyiségük kibontakozásához megfelelő körülményeket, feltételeket biztosítani…

Tovább...
 
A dolgozó anyák gyerekei egészségtelenül élnek PDF Nyomtatás E-mail

dolgozo_anya_kEgy vizsgálat szerint azok a gyerekek, akinek az anyja dolgozni jár, hajlamosabbak arra, hogy egészségtelen szokásokat vegyenek fel, mint azok, akiknek otthon van az anyjuk.

Tovább...
 
Utazási tippek babával, kisgyermekkel utazóknak PDF Nyomtatás E-mail

baba_az autoban_kA szülés utáni hetekben nem ajánlatos nekivágni az utazásnak, a babának időre van szüksége a külvilághoz való alkalmazkodáshoz, a mamának pedig regenerálódnia kell a szülés után. A gyermekágyas időszak alatt fontosak a nyugodt körülmények, a pihenés, erre pedig otthon van a legjobb lehetőség. Néhány hónapos babával azonban - ha nem sírós, nyugtalan, - már el lehet indulni, és néhány szabály betartásával kellemes kikapcsolódássá tehetjük a nyaralást az egész család számára.

Tovább...
 
Anyai ösztön vagy inkább tapasztalat? PDF Nyomtatás E-mail

anyai_oszton_kA boltokban külön részlegen találjuk a babakönyveket. Várandósság, csecsemőgondozás, Spock, gyermeklélektan... de miért van szükség ennyi fogódzóra? Miért nem hiszünk az anyai ösztönben? Nem véletlenül terjedt el a mondás, hogy egyből a harmadik gyerekünket kellene megszülnünk. Akkor talán mernénk az érzéseink szerint élni, szeretni és nevelni. Nem akarnánk folyton megfelelni az elvárásoknak. Hiszen lassan már olyan az egész gyereknevelés, mint egy projekt. Feladatok, megoldások, szakértők, statisztikák, határidők.

Tovább...
 
And in other news

Mozgásterápia

A gerincpanaszok megoldása McKenzie elvek szerint - I. rész

CsigolyaAz  összefoglaló az utóbbi évek legfontosabb ismereteinek gyűjteménye a gerincproblémák témaköréből. Aktuális kutatásokon alapul, amelyek sok régi dogmát és eddigi terápiás feltételt megdöntöttek. Az alábbi információk segítséget nyújtanak azoknak, akik:

– gerincfájdalmaktól szenvednek, 
– hatékony terápiát keresnek a panaszok megoldására,.... Tovább...

Szülés - szoptatás

Könnyen szülni - könnyen regenerálódni

 6 órás információs program szülésre készülőknek

schwanger01Következő időpont:
2008. március 8.

A szép, szorongás és félelemmentes szüléshez az ösztönök mutatják az utat, de rátalálni és kitartani ez mellett, mai világunkban, sokszor nem könnyű. Tovább...

Masszázs

Shiatsu

A shiatsu egy japán masszázs terápia.

shiatsuka kepA shiatsu lényege, hogy a meridiánokban harmonizálja az energiákat és kiegyenlíti az energiaáramlást. Lazítja az ízületeket, nyújtja az izmokat és kezeli az akupresszúrás pontokat. Háttere a hagyományos kínai orvoslás, a Yin-Yang elmélet és a Zen-buddhizmus.

Tovább... 

RocketTheme Joomla Templates